article_image_full
Megjelent az első albumunk! →

Apokalipszis 1962

Megjelent az első albumunk!

cd

Hirdetés

Zenelejátszó

Várható koncertek

Rólunk

Phoenix Project zenekar

Phoenix Project zenekar

A Phoenix Project egy magyar heavy metal zenekar. Zenéjük a 80-as évek heavy metaljából táplálkozik, klasszikus rock és metal elemekből építkezve. A számok egy posztapolakiptikus történetet rajzolnak ki, melyben a pozitív és negatív emberi tulajdonságok csapnak össze.

A Phoenix Project 2009. augusztus 21-én született, amikor a zenekar először lépett színpadra a “Zene K.A.R. Maraton” nevű fesztiválon. Sárközi Péter az esemény előtt egy évvel kezdte meg a dalszövegek és a zene írását, valamint a tagok toborzását. Lipták Péteré lett az énekesi poszt, míg Kovács László basszusgitáros egy Ossian koncerten lépett be a zenekarba. Ekkor még mindig dobos és szólógitáros híján voltunk, majd a keresgetésnek Laci vetett véget, aki két régebbi zenésztársát javasolta, akikkel még a Dark Stone zenekarban játszott együtt. Ők voltak Oliser Zsolt dobos és Sebestyén Dénes szólógitáros. Így állt össze a Phoenix Project öt tagja, akik fanatikus elszántsággal álltak a frontvonalban. 2012. júliusában egy fejezet lezárult a zenekar életében, hiszen énekes nélkül maradtunk. A fél éves csendet Fenyőfalvi András énekessel törtük meg, aki az első hazai Manowar party után csatlakozott a csapathoz. 2014-ben, közel 6 éves közös munka után, Oliser Zsolt elhagyta a zenekart, helyére Por Zoltán dobos került. 2017-ben ismét új dobost köszöntöttünk sorainkban, ő Barcsi Tibor, akit a Magneticából és a Heavy & Hell zenekarokból ismerhettek.

Tagjaink

Fenyőfalvi András: ének

Fenyőfalvi András: ének

Fenyőfalvi András

“17 éves koromban kezdtem el gitározni, előbb akusztikus, majd később elektromos gitáron. Első bandámban a szólógitáros posztot töltöttem be, énekelni pedig 2009-ben kezdtem el. A Phoenix Project zenekarral való megismerkedésem az első hivatalos hazai Manowar partyhoz köthető, ahol én mint fellépő (Play and kill zenekar), Sárközi Péter pedig az est házigazdájaként volt jelen.”

Születési év: 1988
Eddigi zenekarok: Ancient Power, Play and kill.
Kedvenc zenekarok: Manowar, Iced Earth, Saint Vitus, Judas Priest, Black Sabbath, Black Label Society, Jag Panzer, Candlemass, Alice Cooper, King Diamond, Mercyful Fate.

Sebestyén “Titan” Dénes: szólógitár

Sebestéyn Dénes: szólógitár

Sebestéyn Dénes

“18 éves koromban ismerkedtem meg a hangszerek világával, amikor beszereztem első gitáromat és a Sziget Fesztiválon meg is alapítottuk az első zenekarunkat, a Kler-t.

Azóta több műfajban és zenekarban zenéltem, pl. a punk Parasite és dAMN, a hardcore Kernel Panic és a metál Dark Stone. Ez utóbbi folyományaként ismerkedtem meg a Phoenix Project tagjaival.”

Születési év: 1980
Eddigi zenekarok: Kler, Parasite, dAMN, Dark Stone, Kernel Panic.
Kedvenc zenekarok: Iron Maiden, Metallica, Edguy, Stratovarius, Sonata Arctica.

Sárközi Péter: ritmusgitár, dalszöveg, vokál

Sárközi Péter: ritmusgitár

Sárközi Péter

“Sokat gondolkoztam azon, hogy alapítok egy heavy metal bandát, hogy ily módon rójam le tiszteletemet a műfaj iránt, mígnem az elhatározást tett követte és belevágtam a megvalósításba.

A dalszövegírást, a zeneírást és a zenélést autodidakta módon tanultam meg. Vettem egy gitárt, letöltöttem a kedvenc nótáim kottáit és ezzel szinte egy időben megírtam az első Phoenix Project számot, a Szörnyeteget, amit a mai napig játszunk színpadon.”

Születési év: 1982
Kedvenc zenekarok: Manowar, Battle Beast, Lordi, Saxon, Savatage, Majesty, Grave Digger.

Kovács László: basszusgitár

Kovács László: basszusgitár

Kovács László

“Hosszú évek óta zenélek, ennek jelentősebb részét a basszusgitárnak szenteltem.

Több zenekarban is játszottam már, melyek közül a Dark Stonet említeném meg, ahol Oliser Zsolttal és Sebestyén Dénessel közösen játszottunk.

A Phoenix Projectbe egy Ossian koncertet követő bulin léptem be.”

Születési év: 1979
Eddigi zenekarai: Fortress, Gattaca, Dark Stone.
Kedvenc zenekarok: Metallica, Guns N` Roses, Motörhead, Pantera, Phoenix Project, Sabaton, Annihilator, Slayer.

Ex-tagjaink

Oliser Zsolt: dob

Oliser Zsolt

Oliser Zsolt

“Nagy László irányításával kezdtem a dobolást, aki olyan zenekarokban játszott, mint a Sámán, a Kalapács, az Age of Nemesis vagy a Kormorán. Később az USA-ban folytattam tanulmányaimat, ahol több zenekarban is játszottam. Hazaköltözve folytattam a dobolást, melynek legjelentősebb állomása a Parasite zenekar volt.”

Születési év: 1983
Eddigi zenekarai: Armada, Gattaca, Dark Stone, Parasite.
Kedvenc zenekarok: SlipKnot, Clawfinger, Type-O-Negative, Akela, Action, Disturbed, Kowalsky mega Vega.

Lipták Péter: ének

Lipták Péter

Lipták Péter

“6 évig voltam amatőr színjátszó, 1997 és 2003 között számos musicalben szerepeltem, melyekkel szép számmal nyertem egyéni és csoportos elismeréseket különböző versenyeken. 2003-2004-ig a Budapesti Musical Színházban vendégeskedtem, majd 2004-től a Körúti Színház alapító és oszlopos tagja lettem.”

Születési év: 1982
Kedvenc zenekarok: Iron Maiden, Manowar, Hammerfall, Stratovarius, Fields of the Nephilim, Faith No More, Avantasia, Lordi, New Model Army, F.O. System, Sisters of Mercy, Paradise Lost, Hobo Blues Band, Hard.

A seregünk

Dátum →
2010. szeptember 1.